csütörtök, február 22, 2018
Címlap > Hírek, tudomány > Emléktábla a meg nem születettek emlékére​

Emléktábla a meg nem születettek emlékére​

A Magyar Keresztény Misszió Alapítvány  az  emberi élet tiszteletének adózva „ A meg nem születettek emlékére”  emléktáblát adományozott a Markhot Ferenc Kórháznak. A táblát a Knézich Károly úti főbejárat aulájában áldotta meg  Dr. Csizmadia István prelátus, a Bazilika plébánosa, Csomós Anikó református lelkész és Aklan Béla Sándor evangélikus lelkész. Az eseményen részt vett dr. Pajtók Gábor a Heves Megyei Kormányhivatal vezetője és Habis László Eger polgármestere.

Az emléktábla avatáson  Magyar Keresztény Misszió Alapítvány alelnöke kiemelte: az országban eddig 17 kórház fogadta el a szervezet felkérését emléktábla kihelyezésére. Szeretnék a figyelmet fölhívni arra, hogy minden élet fontos, és tiszteletet érdemel, valamint szerettek volna egy olyan helyet biztosítani, ahol az emberek leróhatják kegyeletüket a meg nem született gyermekek előtt. Bergs Zsuzsanna, a Kiáltás az Életért Egyesület alelnöke hangsúlyozta:  tevékenységükkel szeretnék elérni, hogy a nők az életet válasszák, és  akármilyen helyzetben is vannak, tudják: mindig van kiút és segítség. Az ünnepségen Csávás Imre a Magyar  Keresztény Misszió Alapítvány elnöke emlékplakettet adott át a markhot Ferenc Kórház számára, Dr. Pajtók Gábor Heves megyei kormánymegbízott, Habis László Eger polgármestere és dr. Vácity József a Markhot Ferenc Kórház főigazgatója számára.