hétfő, október 7, 2024
Címlap > Hírek > Friss hírek > Az idő agyat jelent

Az idő agyat jelent

STROKE Évente kilencszázan kerülnek stroke-kal az egri kórházba

Három óra. Ennyi idő alatt kell stroke-centrumba jutnia egy betegnek ahhoz, hogy jó eséllyel, önállóan folytathassa életét egy szélütés után.

Az andornaktályai Varga József felesége vasárnap észlelte, valami nincs rendben a férjével. Akadozott a beszéde, a szája féloldalt legörbült, keze lába az egyik oldalon nehezen mozgott. Szerencséjük volt, hallottak már a stroke vészjeleiről és azonnal tudták a lehető leggyorsabban mentőt kell hívni, hogy a kritikus időn belül elkezdhessék a kórházban a szélütés kezelését. A mentő negyed órán belül a helyszínen volt, az egri kórházban, ahol egyébként a tavalyi év közepétől újra működik a stroke-centrum azonnal megkezdték a kivizsgálást, és három órán belül a vérrögoldó kezelést. Csütörötökön találkoztam az osztályon Varga Józseffel, aki egyedül jár, mozgásán, beszédén alig észrevehető, hogy vasárnap szélütés érte. Ő az egyike azoknak a szerencséseknek, akit a jól tájékozott család, a gyors beavatkozás és a tavaly óta  Egerben ismét elérhető vérrögoldó-kezelés megmentett. Tavaly egyetlen ilyen kezelést végeztek Egerben, az idén eddig már hetet, Markhot Ferenc Kórház neurológiai osztályának főorvosa, dr. Semjén Judit azt mondja: a gyógyításon túl az információátadásnak kulcsszerepe van ennek a betegségnek a gyógyításában. A megyeszékhelyen 2000 óta működött akreditált storke-centrum. A Hostpinvest-es időkben ezt a jogot elveszítették, a tavalyi év közepétől viszont újra fogadhatják a stroke-os betegeket, akiket az átmeneti időben Miskolcra kellett szállítani. A szélütés esetében értékes órák vesztek el így.

– Az idő nem pénzt, hanem agyat jelent – mondta Semjén Judit. – A szélütést követő három óra ugyanis a kritikus. Ha ezen az időn belül a beteg megfelelő centrumba kerül, ott megkezdik a kezelését, az életét nyeri vissza. Évente 1700 beteg fordul meg a neurológián, közülük 900 stroke miatt kerül be az osztályra. Az ilyen betegek harmada belehal a stroke-ba, harmaduk maradandó rokkantságot szenved, a fennmaradó harmad viszont időben történő kezeléssel minőségi életet tud élni a szélütés után is. Azért, hogy minél többen folytathassák önellátóan az életüket egy stroke után, fontos, hogy mindenki ismerje a tüneteket. A szélütésre figyelmeztető jel lehet az átmeneti beszédmegértési- és szóformálási nehézség, látászavar, kettőslátás, látótérkiesés, féloldali végtaggyengeség, valamelyik arc- vagy testfél néhány percig tartó zsibbadása, szédülés, hirtelen fellépő eszméletvesztés. A tünetek lehetnek múló jellegűek, vagy maradandóak, s együtt vagy külön-külön is előfordulhatnak. Ne késlekedjünk, ne a háziorvosnak, vagy az ügyeletnek szóljunk, hiszen ezzel értékes perceket, órákat veszítünk, és három órával a stroke észlelése után már nem reménykedhetünk a teljes felépülésben! Az idő agyat jelent. A szélütés kezelhető, de csak abban az esetben, ha a szakszerű segítség időben érkezik. Annak, akinek magasabb a vércukorszintje, magas a koleszterinszintje vagy a vérnyomása, sokkal nagyobb az esélye a szélütésre. Éppen ezért nagy jelentősége van a megelőzésnek, és a rizikófaktorok kezelésének.
Keret: Évente Magyarországon 12 ezren halnak meg stroke-ban

A WHO (Egészségügyi Világszervezet) szerint világviszonylatban is jelentős a szélütés miatt elhunytak vagy ezáltal rokkanttá váltak száma, amely az előrejelzések szerint az éves 1,4 millióról 2020-ra 20 millió fölé fog emelkedni. Magyarországon évente 42 ezren kapnak szélütést, ráadásul évente mintegy 12 ezren halnak meg stroke következtében. A betegek negyede fiatalabb 60 évnél, a férfiak veszélyeztetettebbek nő társaiknál, átlagosan 5 évvel hamarabb kapják meg a stroke-ot. A túlélők 22%-a járásképtelen, többen kerekesszékbe is kerülnek. A stroke-betegek csaknem fele nem képes saját magáról gondoskodni, ugyanakkor ötödük komoly beszédzavarral kénytelen megküzdeni.

Forrás: Heves Megyei Hírlap