hétfő, október 7, 2024
Címlap > Hírek, tudomány > Egerezzen másik kézzel

Egerezzen másik kézzel

Egerezzen másik kézzel, és jobb fej lesz!     

Kutatók szerint elég két hétig másik kézzel használni az egeret, és az ember máris megtanulja jobban visszafojtani haragját, agresszióját, azaz kellemetlen énjét. A Current Directions in Psychological Science című folyóirat szerint a University of New South Wales tudósai bebizonyították, hogy ha kis gyakorlatokkal napi szinten erősítjük magunkban az önuralmat, sokkal elviselhetőbbekké válunk környezetünk, szeretteink számára, mert nem leszünk velük agresszívak, meg tudjuk állni, hogy kiabáljunk, ha mérgesek vagyunk.

A gyakorlatok a kézhasználat megváltoztatását írják elő: ha ön jobbkezes, kényszerítse magát arra, hogy bal kézzel kavargassa teáját-kávéját, bal kézzel használja az egeret számítógépezés közben, és bal kézzel nyissa ki az ajtókat. Ez csak három konkrét példa, de a kutatók azt ajánlják, hogy bármit meg lehet próbálni a másik kézzel, amivel nem veszélyes, ha bénázunk (pl. egy sebész ne vegye át a szikét a másik kezébe a gyakorlat kedvéért). Balkezeseknek értelemszerűen jobb kézzel kell próbálkozniuk önuralmuk acélozása érdekében.

A tudósok kimutatták, hogy akik két hétig végzik ezt a kézátszoktatós gyakorlatot, azok máris jobban meg fogják tudni tartóztatni magukat olyan helyzetekben, amik addig agressziót váltottak ki belőlük. Ezt a kutatás során le is tesztelték, a résztvevőknek ugyanis a felmérés közben beszólt valaki, és az illetőnek az alanyok visszavághattak hangos zaj bekapcsolásával. Akik előtte már két hete másik kézzel próbáltak csinálni mindent, kevésbé érezték szükségét a visszavágásnak, jobban türtőztették magukat, nem csattantak fel. Szóval ha ön kedves szeretne maradni kiélezett helyzetekben is, esetleg teljesíteni szeretné a szerelmi böjt egyik pontját, most már tudja, hogyan edzzen.

Forrás: index.hu

Vélemény, hozzászólás?