szerda, július 18, 2018
Címlap > Hírek, tudomány

Egészségünk és környezetünk védelmében: A járdán sem lehet dohányozni a kórház előtt

A Markhot Ferenc Kórházban is nagyon sok beteg, hozzátartozó, látogató hódol szenvedélyének, a dohányzásnak. Az 1999. évi 42. törvény rendelkezik a nemdohányzók védelméről, mely szerint tilos a dohányzás az épületen belül, a kórház egész területén, de a bejáratától kifelé számított öt méteren belül is. Ugyanakkor megengedi a törvény, hogy az

Tovább

Emléktábla a meg nem születettek emlékére​

A Magyar Keresztény Misszió Alapítvány  az  emberi élet tiszteletének adózva „ A meg nem születettek emlékére”  emléktáblát adományozott a Markhot Ferenc Kórháznak. A táblát a Knézich Károly úti főbejárat aulájában áldotta meg  Dr. Csizmadia István prelátus, a Bazilika plébánosa, Csomós Anikó református lelkész és Aklan Béla Sándor evangélikus lelkész. Az eseményen részt

Tovább

Hivatásunk mesterei vagyunk Ismét egri csapat lett az első

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara szervezésében az idén is megrendezték a Hivatásunk mesterei vagyunk című területi vetélkedőt Heves megye szakápolóinak részvételével a Markhot Ferenc Kórházban.  A megye ápolói hetedik alkalommal mérték össze tudásukat, az Albert Sweitzer Kórházból  kettő, a Bugát Pál Kórházból kettő, a Mátrai Állami Gyógyintézetből  egy, és a

Tovább

Megújult a Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet

Pajtók Gábor Heves megyei kormánymegbízott, Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő, miniszterelnöki megbízott,  dr. Németh László az Állami Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatója és dr. Vácity József az egri kórház főigazgatója átvágják a szalagot. A Szervezeti és infrastrukturális megújulás - Markhot Ferenc Kórház című (TIOP-2.2.4.-09/1 számú) 7. 3 milliárd Ft-os uniós fejlesztés befejeződött az

Tovább

Az egri kórház is végez kardio-CT vizsgálatot

A  Markhot Ferenc Kórház Radiológiai osztályán is végeznek kardio-CT vizsgálatot április 20-a óta. A kórházban zajló fejlesztések, korszerűsítések eredményeként a radiológiai osztály átalakítása mostanra  jutott olyan szakaszba, hogy elkezdődhetett az üzemszerű kardio-CT tevékenység a  korszerű, 128 szeletes CT berendezéssel. A beruházás lezárásával a radiológiai osztály teljes mértékben megújul, egységes géppark

Tovább

Egerben is beállítják a beültetett szívritmus szabályozó készülékeket

Hazánkban 1 millió főre vetítve évente megközelítőleg 550 pacemaker beültetés történik. A mesterséges szívritmus-szabályozó készülékkel a betegek szívműködése stabilizálódik, az életveszély elhárul és javul az életminőség. A készüléket azonban előírt időközönként ellenőrizni szükséges. A Markhot Ferenc Kórház Kardiológiai osztályán három különböző, a beültetett eszköznek megfelelő speciális gép áll rendelkezésre a

Tovább

Ideiglenes bejárat lezárás

Térkövezési munkálatok miatt 2016. november 7- től (hétfő) várhatóan két hét időtartamra lezárja a Markhot Ferenc Kórház a Knézich utcai, Hotel épületbe vezető bejáratát. Az intézmény többi bejárata változatlanul biztosítja a bejutást. A kivitelező és a kórház  a betegek, hozzátartozók türelmét kéri. Eger, 2016. november 3.

Tovább

Sajtóközlemény

Hatvan, 2016. augusztus 26. A Szoptatás Világnapja alkalmából immár ötödik alkalommal ünnepelték a gyermeküket anyatejjel tápláló édesanyákat, az Albert Schweitzer Kórház- Rendelőintézetben. A rendezvény mottója: „Az anyatej több mint táplálék, a szoptatás több mint anyatejes táplálás.” Az Egészségfejlesztési Iroda, a Védőnők és az Anyatejgyűjtő Állomás szervezésében megvalósult rendezvényen a köszöntők és az ünnepi

Tovább