péntek, március 29, 2024
Címlap > Egészséges életmód > Mire mehet még egy óra alvással?

Mire mehet még egy óra alvással?

Egy átlagos brit hat és fél órát alszik naponta, ráadásul az Egyesült Királyságban évek óta csökken az alvással töltött órák száma. A BBC ezért hét önkéntes részvételével kísérletet szervezett a University of Surrey-n, ahol arra keresték a választ, hogy mi történne, ha naponta egy órával aludnának többet az emberek.

A jelentkezőket véletlenszerűen két csoportra osztották, és az egyik csoport hat és fél órát, míg a másik egy órával többet aludt egy héten keresztül. Ezt követően vérmintát vettek tőlük, majd akik addig kevesebbet aludtak, most egy hétig egy órával többet aludhattak, cserélve a másik csoporttal.
Kérem, vigyázzon a génjeire!

A kéthetes kísérlet számítógépes elemzése azt mutatta meg, hogy akik kevesebbet aludtak, rosszabban teljesítették a kreativitást, szervezőkészséget és önkontrollt igénylő feladatoknál. A legérdekesebb eredmények ugyanakkor a vérvizsgálatból derültek ki: a kutatás vezetője, Dr. Simon Archer szerint legalább 500 gént érintett az alvással töltött órák számának változása.

Leginkább azokat a génjeiket érintette a kevesebb alvás, amelyek az immunrendszerünk működésekor vagy a stresszre adott reakciónk során fontosak, de a cukorbetegség és a rák kialakulásában szerepet játszó géneket szintén befolyásolta az alvás csökkenése. A tanulság így az volt, hogy még egy óra extra alvástól is sokat javulhat az egészségünk.
Bámulatos információk az alvás működéséről

A BBC cikkéből ezen kívül még számos bámulatos információ derül ki az ember alvás közbeni működéséről, például hogy

  • vizsga előtt érdemes rendesen aludni, mert az agyunk a mély alvás szakaszában pakolja át az információt a rövid távú memóriánkból a hosszú távúba.
  • „Oké, akkor nem alszom hét közben, és majd hétvégén bepótlom” – egyből a trükközés jut az olvasó eszébe, persze arra nem gondol, hogy 24 órán belül kell felmásolni az agyi merevlemezre az emlékeket, hogy rendesen megmaradjanak.
  • A REM-fázisban képtelenek lennénk mozogni, hiszen a szemünkön kívül minden testrészünk lebénul (ezért hívják REM, tehát rapid eye movement ciklusnak, hiszen ilyenkor rendkívül gyorsan mozog a szemünk).
  • A REM-fázisban az egyik stresszért felelős anyag, a noradrenalin nem termelődik, így nyugodtan tudjuk feldolgozni az érzelmekkel kapcsolatos napközbeni élményeinket. Így ha nem alszunk eleget ebben a fázisban, másnap feszültek, ingerültek leszünk.

Forrás: index.hu

Vélemény, hozzászólás?